2018. július 04. 18:05 - Nika13

The Crown második évadának forgatása Budapesten

A cikk nagyobb része még 2017-ben íródott.

2017. február 16-án a Netflixes The Crown cimü sorozat Budapesten forgott és ezen a héten még további felvételekre került sor szép fővárosunkban. Ezen napok egyikén dolgoztam statisztaként az egyik legnagyobb magyar statisztaügynökség révén ebben a sorozatban

A Netflix egy stream szolgáltató, mely szerencsére már Magyarországon is elérhető jelenleg, és vélhetően forradalmasítani fogja a tévézést, lévén, hogy ez interneten keresztüli elérhetőséget tesz lehetővé rengeteg filmhez, sorozathoz, tv müsorhoz. Az egy havi előfizetés nem egy nagy összeg, és az első próbahónap ráadásul ingyenes is.

A Netflixnek évek óta egyre több saját gyártású müsora, leginkább sorozata készül, melyek egytől egyig kivétel nélkül minőségiek, köztük számos kedvencem is van (pl. Sense8, vagy a The Killing bár itt csak az utolsó évad készült el általuk). A legismertebb sorozataik rendre Golden Globe vagy Emmy díjasok tehát a kritikai sikerek sem maradnak el. Említésképpen talán a legismertebbek: House of Cards, Orange is the new black, Sense8, Stranger things. Ami még a müsoraik egyedi jellemzője, hogy nem heti adásban mennek le a részek, hanem mindig egyszerre kerül fel egy egész évad. A Jessica Jonest is dícsérik, én még nem láttam, és bár nem vagyok oda a képregényadaptációkért, de erről jókat hallottam.

Már a Sense8 cimü sorozatára sem költött keveset a csatorna, viszont a The Crown már eleve úgy lett beharangozva, hogy ez a szolgáltató és minden idők legdrágább sorozata. A sorozat történelmi és kosztümös, és a ma is uralkodó II. Erzsébet királynő életéről, leginkább a fiatalkori éveiről szól. Ez már eleve felkelti az olyanok érdeklődését, akik szeretik a kosztümös vagy történelmi sorozatokat vagy filmeket. Én személy szerint szeretem a történelmet, történelmi filmeket, és terveim között is szerepelt a sorozatba való „belenézés”, egy ideje már számítógépemen várakozott az első évad. Amikor megtudtam, hogy statisztálni fogok benne, gondoltam már ideje belenézni, hogy mégis tudjam, miben is fogok dolgozni.

Eddig csak az első két részt láttam, de amit ennyi megtekintése után meg lehet rögtön állapítani, hogy valóban minőségi, profi színészekkel, és látszik, hogy valóban költöttek rá rendesen. Már az első részben van vagy 5 tömegjelenet, nagyon szépek és gondosan megtervezettek a díszletek, a kosztümök. A zenéjét pedig nem más írta, mint Hans Zimmer, gondolom ő sem akármihez ír zenét. Szóval mozis minőség, csak éppen sorozat formájában. A főszereplőt Claire Foy-t személy szerint nem ismertem eddig, de arcra valóban emlékeztet a fiatal Erzsébetre, szerintem jó választás volt, és egyébként Golden Globe díjat is kapott ezért a szerepért. A színészek közül nekem John Lightgow az aki magasan kiemelkedik, ő játsza Churchillt. A sorozatból amit eddig láttam lekötött, a másik angol egyébként igen népszerü sorozattal a Downtown Abbey-vel ellentétben (ez szintén kösztümös), ezért szerintem még mindenképpen folytatni fogom.

Tehát már a második évad forog jelenleg (ezt még 2017-ben írtam), melyet részben Magyarországon is forgatnak. Budapest lassan egy második Hollywooddá kezd válni, úgyhogy ez talán már nem is olyan meglepő, hiszen sok minden vonzza a külföldi filmeseket fővárosunkban: jó forgatási helyszínek, olcsóbb térfoglalási és munkaköltségek, jó szakemberek, elég nagy adókedvezmény és viszonylagos nyugalom. És már nem csak az amerikaiak jönnek ide, hanem az angolok, franciák és skandinávok is egyre gyakrabban teszik meg Budapestet forgatási helyszínnek. Jelenleg is több külföldi produkció forog egyszerre, és azt hallottam, hogy az igazi dömping csak nyárra várható.

De visszatérve a sorozatra a második évadról nem olyan sok információ szivárgott ki eddig, a forgatás alapján is annyi derült ki hogy az ötvenes években játszódik. Az már a ruhapróbán kiderült, hogy a ruhákra is valóban sok pénzt költenek, eddig ebben a sorozatban találkoztam talán a legszebb ruhákkal. A mi jelenetünk egy báli/fogadási jelenet volt, ide alkalmi ruhákat kaptunk, az ékszereket és kiegészítőket is nagy gonddal választották ki. Nekem nagy személyes kedvencem a 20-50-es évek haj és sminkdivata, mindig szívesen megyek ilyen filmekbe vagy sorozatokba statisztálni emiatt.

A forgatás helyszíne egy budapesti könyvtár épülete volt, és bár már többször jártam itt, nem is gondoltam volna, hogy az emeleti részen ilyen szép dísztermek vannak, leginkább egy kastélybelsőre hasonlít az egész. Szerintem tökéletes választás volt helyszínnek. A díszlet ezúttal is nagyon precízen volt felépítve, gondolok itt a jelenetnek megfelelő dekorációra, rengeteg élő virág, nem müvirágot használtak. Sajnos az Erzsébetet játszó színésznő nem szerepelt a mi jelenetünkben, de eléggé meglepődtem, amikor Michael C. Hall jelent meg egyszer csak a díszletben, ő játsza Kennedy elnököt, de nekem ő csak Dexter, mert mind a hét évadot szorgalmasan végignéztem vele…. Jackie Kennedy Jodi Balfour volt, akit ugyan nem igazán láttam még semmiben, de egy nagyon kedves és közvetlen színésznőt ismerhettünk meg személyében.  És hát a rendező pedig Stephen Daldry volt, aki egyszerüen nagyon profi, róla nem is kell nagyon mit mondani, nagy élmény volt vele együtt dolgozni. Nagyszerü élmény volt részt venni ebben a produkcióban, még ha csak egy kis szeletét is láthattam az egésznek.

Utólagosan még annyit megjegyeznék, hogy a velünk felvett két jelenetből gyakorlatilag alig valami került végül a második évad végleges verziójába, legnagyobb sajnálatomra, de hát a filmezés világa már csak ilyen.

A The Crown cimü sorozat második évada jelenleg elérhető a Netflixen világszerte. Jodi Balfour alakítását a sorozatban külön kiemelném, mivel a kritikusok is elismerően írtak róla.

 

komment
2018. július 04. 18:05 - Nika13

SM és lyme diagnózis

Szerintem ez egy nagyon jó írás a lyme-kór félrediagnosztizálásáról, sok lyme beteg kezdte SM diagnózissal, az okokról alább lehet olvasni. Az írás a www.lymebeteg.hu-n jelent meg korábban.

Tehát az írás forrásai:

szklerozismultiplex.hu

www.lymebeteg.hu

Miért nem tudja diagnosztizálni a neurológus a Lyme kórt? (És nem is fogja tudni)

Először is, ez nem az ő szakterülete, viszont az általa követendő protokoll előírja, hogy mindenképpen ki kell zárni a Lyme kórt az SM diagnózis felállítása előtt.

Jelenleg ezt Magyarországon 3 módon teszik meg:

1) ELISA / Western blot teszt.

Az ELISA teszt negativitása esetén a második, megerősítő Western Blot tesztre nem kerül már sor, az orvos kizárja a Lyme kórt. Miért baj ez? Az ELISA megbízhatósága 20-35 % körül mozog. Ezt azt jelenti, hogy 10 Lyme kórban szenvedő beteg körül mindössze 2-3 fogja megkapni a tünetmentes élethez szükséges kezelést, a többit félre fogják kezelni, rosszabb esetben hipochondernek nyilvánítják és mentális segítség igénybevételére biztatják.

Az ELISA teszt gyártója a teszhez mellékelt leírásban kiemeli, hogy a test negatív eredménye NEM zárja ki a Lyme fertőzést és a végső diagnózisnak a beteg állapotát, kórtörténetét is figyelembe kell vennie.

Sok esetben, amennyiben az ELISA pozitív, a megerősítő Western blot lesz negatív. Miért? Egyrészt a vért az ELISA eredményig állni hagyták, így biofilm alakult ki. Másrészt a Western blot vizsgálat is különféle érzékenységgel bír, ami 30-50% körüli, vagyis ha beteg vagy, akkor is csupén az esetek felében fogja kimutatni.

Sokszor a negatív teszteredmény mindössze annak a jele, hogy a fertőzés régi, az immunrendszer feladta a küzdelmet és már nem termel antitesteket. A fertőzés azonban továbbra is fennáll, a Lyme kór nem gyógyul spontán, csupán a "vándorló", változó és sokrétű tünetek miatt a beteg más diagnózisban részesül.

Magyarországon az Istenhegyi Géndiagnosztika végez el egy érzékenyebb Western Blot vizsgálatot, ennek eredményét azonban sokszor nem fogadják el az orvosok. Ebben az esetben csak az orvosváltást tudjuk javasolni. Dr Esztó doktornő az Istenhegyi Géndiagnosztikán rendel és több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a témában.

A német Lyme Klinika speciális tesztje is elérhető magánúton, ez meglehetősen drága, de erősen preferált nemzetközi szinten. Dr Balaiczánál elérhető az alábbi 2 teszt:

ELISPOT-LTT: azokat az immunsejteket vizsgálja és méri, melyek már találkoztak és „küzdöttek” a vizsgált kórokozóval, pl. Borreliával, Chlamydiával, Ehrlichiával, EBV-sal… Ez mérés 20-200x érzékenyebb, mint az ellenanyagteszt (IgM, IgG és Westernblot-teszt), így a fertőződést követő 1-2 héten belül képes már kideríteni, hogy bejutott-e a mért kórokozó a vérbe vagy sem, ill. az eddig megbújt csírák nem aktiválódtak-e. Amint a fertőzés megszűnik, az Elispot is hamar normalizálódik, ugyanis az „őrségben álló küzdősejtek” feleslegessé válnak. Az Elispot vizsgálat egy precíz laborban annyira pontos, hogy akár egyetlen Borreliával kapcsolatba került 1 limfocita (fehérvérsejt) is kimutatható akár 100 000 másik között. A mérés ennek megfelelően arra is alkalmas, hogy a kezelés eredményességét kimutassa. Ha a komplex gyógyszeres és immunerősítő kúra kellően hatékony volt, akkor a teszt is normalizálódik a kezelés megkezdését követő kb. 8 héten belül.

CD3-/CD57+ MÉRÉSE: a Borrelia vagy más kórokozóval történő fertőzés is – főleg régóta fennálló esetben – az immunrendszer erőteljes legyengülését idézi elő. Ezt a CD3-/CD57+ (ezek természetes ölősejtek) csökkenése tükrözi. Ha a CD57+ alacsony, akkor az egy nem (vagy nem elég hatékonyan) kezelt krónikus fertőzést és azzal együtt járó erős immungyengeséget mutatja. Tehát a CD57+ sejtek indirekt módon a kórokozók aktivitását és az ellenállóképesség erejét adják meg. Amint megszűnik a fertőzés, és az immunrendszer teher mentesül, ezek a sejtek is újra megszaporodnak, vagyis az érték normalizálódik. Ezzel szemben a krónikus és előrehaladott, idegrendszeri tüneteket is okozó Lyme-kórhoz hasonló sclerosis multiplexnél (SM) vagy mozgató idegsejt pusztulásnál (ASL), kötőszövet-gyulladásnál (SLE) a CD57+ sejtszám teljesen normális és napközbeni ingadozást sem mutat.

2) Gerincvíz vizsgálata

A gerincvízből NEM mutatható ki a Lyme fertőzés, az esetek mindössze 7%-ban volt pontos ez a diagnózis. A miértje szintén a teszt "megbízhatóságában" keresendő.

3) MR vizsgálat

Az SM és a Lyme pontosan ugyanazt az elváltozást okozza a fehérállományban, emiatt a differenciáldiagnózis nem használhatja fel.

Az érdeklődő orvosoknak javasoljuk az ILADS nemzetközi szervezetet, ahol szívesen állnak rendelkezésre bármely felmerülő szakmai kérdésben illetve fogadnak orvosokat továbbképzésre, konferenciáik pedig elérhetőek a www.ilads.org oldalon.

Az elmúlt 10 évben rengeteg újdonság született, amit a tankönyvírók sajnálatos módon nem vesznek figyelembe. Elég csak belegondolni abba a ténybe, hogy egy, a 80-as években felállított gyógyszertprotokollt alkalmaznak a mai napig, miközben egyre többen bizonyítják a biofilm jelenlétét (egy magyar kutatónő, Dr Sápi Éva is!), az elmúlt években napvilágra került, hogyan hamisították meg illetve rejtették el a hosszú távú antibiotikum hatékonyságát vizsgáló tanulmányt, illetve előtérbe kerültek a legtöbb orvos által még ismeretlen társfertőzések is, mint a bartonella, babesia, mycoplasma, krónikus EBV. Ezek felismerése, megfelelő kezelése alapvető.

Mindenképpen járjuk végig a Lyme kór kizárására / megerősítésére szolgáló utat, mivel a szteroidkezelésben részesült beteg végleges felgyógyulási esélye minimális.

 

komment
2018. július 04. 17:59 - Nika13

A WesternBlot teszt értelmezése lyme-kór esetében

Hogyan tudják orvosok figyelmen kívül hagyni, ha valakinek olyan eredményt ad a WesternBlot tesztje, hogy akár egyetlen "band" jön ki rajta - viszont ez egy olyan "band", ami kifejezetten specifikus vagyis jellemző a lyme-kórra.

A lyme-kór WesternBlot tesztjének értelmezése komoly tudást igényel.

Például van egy kínai értelmezési módszer, ami képes arra, hogy csak nagyon kevés beteget diagnosztizáljon félre. Egy nemrégiben megjelent ázsiai tanulmányban azt az álláspontot képviselik, hogy már egy band vagy antitest típus mely a lyme-kór ellen termelődik - nos már ez is a lyme fertőzöttséget mutatja. Már egy nem specifikus spirochéta elleni antitest is bizonyíthatja a fertőzöttséget, amennyiben bizonyítható, hogy ennek jelenlétét a vérben nem egy másik spirochéta fertőzés okozza. Más szóval, az a beteg, akinek sem szifilisz és leptospirózis fertőzése sincs de a WB-ja a 41-es bandet pozitívnak mutatja - nos ez esetben ennél a betegnél lyme-kór fertőzést kell feltételeznünk.

Hogyan is kell értelmezni egy WesternBlot tesztet? Néhány teszt még értéket sem határoz meg. Egyszerüen csak annyi szerepel az eredményben, hogy negatív IgG és IgM ellenanyagra. A orvosnak nincs lehetősége a teszt értelmezésére és kiértékelésére, amennyiben az eredményben csak annyi szerepel, hogy negatív vagy pozitív. Ez az az eset, amikor a labóratórium kezelőorvost játszik.

Valamint, fontos tudni, hogy néhány WesternBlot eredmény nem csak szimplán negatív vagy pozitiv eredményt ad. Sokszor láthatunk egy +/- jelet. Az én véleményem az, hogy már egy ilyen eredményt is pozitívnak kell tekinteni. Ez annyit jelent, hogy a beteg vére tartalmaz olyan antitestet, ami a lyme baktérium ellen termelődik. Sajnos az emberek és orvosok  a határozatlan vagyis +/- eredményt gyakran nem veszik figyelembe.

Bizonyos bandek pozitivitása esetén néhány ember azt gondolja, hogy az már a lyme fertőzöttség bizonyítéka. A világ szakirodalmában ezek az igen "tipikus" vagy "jellemző" bandek a következőek: 13, 14, 17, 21, 23, 24, 25, 28, 31, 34, 35, 37, 39, 83, 84, 93 és 94. Néhányan úgy gondolják, hogy a 31-es band álpozitív eredményt adhat herpesz vírus miatt, de szerintem ez elég ritka.

Sok laboratórium gyenge minőségü tesztet használ, mert nem hajlandóak egy jobb teszt kit-be befektetni. Nagyon kevés labor van az USA-ban, Kanadában vagy Európában amik valóban hasznosak, megbízhatóak. De mi van, ha egy gyengébb labor a 23, 39 vagy 93as bandet kimutatja valakinél? Sokan azt gondolják, hogy ha valamelyik a 16 lyme protein közül pozitív, akkor az illető lyme beteg. Az elmúlt tizenegy évben az IGenex egy páratlan labornak bizonyult, mivel öt vak mintát küldtek minden negyedik hónapban New Yorkból, és 98%-os pontossággal dolgoznak már több mint egy évtizede. Melyik másik labor bizonyult még ilyen pontosnak a vak ellenőrzéseken?

Ha az orvosod Elisa-t akar használni akkor tulajdonképpen szerencsejátékot játszik. Nagyok sok orvos és beteg jelzi, hogy a teszt tulajdonképpen használhatatlan, mert képtelen a pozitív betegeket kimutatni és kiszürni. Még a múltban lyme-folttal rendelkező egyéneket is képtelen kiszürni egy Elisa teszt.

További információk Dr. James Schaller MD, James Schaller facebook oldalain található, valamint a weboldalán, www.personalconsult.com.

Dr. James Schaller

Forrás és fordítás: www.lyme-kor.eoldal.hu valamint www.personalconsult.com

 

 

komment
2018. június 29. 16:29 - Nika13

Szeronegativitás lyme-kór esetén

A lyme-kór megállapítása klinikai diagnózis, vagyis a tünetek alapján állítják fel. Korai szakaszban a lyme-folt diagnosztikai értékü, szerológiai vizsgálat felesleges, azonnal indítani kell az antibiotikumos kezelést, mert korai szakaszban még valóban könnyen gyógyítható. A kúra időtartama minimum 21 nap kell, hogy legyen, de már vannak olyan orvosok akik ennél hosszabb gyógyszerszedést javasolnak, az új irányelv hat hetet ír elő.  Késői szakaszban a klinikai tünetek alapján állítják fel a diagnózist a hozzá értő orvosok, a teszteredményeket a diagnózis alátámasztására, valamint az altörzs kimutatásának segítségével a megfelelő gyógyszereket választja ki a kezelőorvos. A negatív lelet sajnos nem zárja ki a lyme-kórt, a szeronegatív betegek nem ritkák. A tesztek megbízhatósága nem túl jó, az Elisa pl. szinte teljesen használhatatlan, bár Magyarországon még mindig ennek alapján zárják ki a lyme-kór diagnózisát. Így rengeteg beteget diagnosztizálnak félre más betegséggel.

Az alábbi írásban először lyme szakorvosok véleményét olvashatjuk a témában, majd néhány beteg meséli el saját történetét, akik szeronegatívnak bizonyultak. Külföldön egyre inkább elfogadott módszernek számít főleg babézia és bartonella gyanú esetén, hogy terápiát indítanak, és amennyiben herxheimer reakció jelentkezik, akkor igazoltnak véleményezik az adott fertőzést. Az USA-ban bevett módszer, hogy a szeronegatív, de lyme tünetekkel rendelkező beteget 3-4 hét antibiotikumos terápiában részesítik, ezután a szerológia sokszor pozitívra vált, és így a további kezelés költségét már átvállalja a biztosító.

 

„Ha bármelyik band akár IgG akár IgM pozitív ezek közül, akkor lyme-kóros vagy:
18,23,31,34,37,39,83 és 91.
Amint el kezdenek kezelni a szervezeted antitesteket kezd el termelni, és nagyobb valószinüséggel lesz pozitív a teszted.”
Dr. Rebecca Risk - lyme szakorvos

 

„A fertőzés után lyme-kór alakul ki, melynek három szakasza van. A kórokozónak van vegetatív alakja is, amit gemmának is neveznek. Ez életmüködést alig mutat és nem hat rá az antibiotikum. Ellenanyag nem minden egyénben termelődik, ők a veszélyeztetettebb személyek. Évekig a fertőzés után látens maradhat. Az izületeket, izmokat, a szív ingerképző és ingervezető rendszerét, valamint a központi idegrendszert és perifériás idegrendszert támadja meg. Ilyenkor erős fejfájás és tarkómerevség is kifejlődhet. Autoimmun folyamatokat képes beindítani.”
Dr. Vértesi Csaba

"Rá kell jönnünk, hogy a betegség már igen elterjedt. Mindenféle más betegséget imitál, és az embereknek meg kell érteniük végre, hogy mennyire megbízhatatlanok a lyme tesztek, és meg kell ismerniük a betegség jeleit és tüneteit” -  Dr. Richard Horowitz

„A borreliosist kullancs- vagy bögölycsípés közvetíti. A klinikai megnyilvánulása igen sokszínû. Számos ismeretlen betegség késõbb borreliosisnak bizonyult. Az anamnézisben gyakran nem is szerepel kullanccsípés. A laboratóriumi kimutatása a különbözõ törzsek eltérõ antigenitása miatt nehéz. A szerológia sokszor álnegatív.

[Ref.: Mások szerint a borreliosis kezelésének a sikerét nem a szerológiai adatok, hanem a tünetek javulása és a beteg állapota dönti el. Az IgM antitestek szintje évekig magas lehet és nincs kapcsolatban a kórlefolyással, a terápiás igénnyel. (Heininger, U.Christen, H. J.: Lyme-Borreliose: Kontrolle der AK-Titer nur bei klinischen Symptomen. Monatsschr. Kinderheilkd., 2000, 148, 622.)]”

Dr. Kollár Lajos

"Annak kimondása, hogy az egyén ebben a betegségben szenved, a klinikai tüneteken kell, hogy alapuljon. A laboratóriumi, diagnosztikai eljárások a klinikai diagnózisnak csak alátámasztására, megerősítésére szolgálnak."
Dr. Horváth Zoltán, infektológus, Sopron

Borrelia vizsgálat, wb eljárással, Laborvezető szavai

"A kezelést követően nincs olyan időintervallum, ami után már 'megbízható az eredmény'. Ez az eredmény is maximálisan megbízható. Az interpretációban arra utaltunk, hogy a megfelelő antibiotikummal megfelelő ideig tartó kezelés után nem biztos, hogy megjelennek Borrelia-specifikus ellenanyagok a vérben, hiszen az antibiotikum gátolta a baktériumok szaporodását a szervezetben.
A Borrelia-fertőzés diagnosztikája elsősorban nem a szerológiai teszteken alapszik. A specifikus tünetek jelenléte diagnosztikus értékű; ennek eldöntése szakorvos feladata.”

„Ha az orvosod Elisa-t akar használni akkor tulajdonképpen szerencsejátékot játszik. Nagyok sok orvos és beteg jelzi, hogy a teszt tulajdonképpen használhatatlan, mert képtelen a pozitív betegeket kimutatni és kiszürni. Még a múltban lyme-folttal rendelkező egyéneket is képtelen kiszürni egy Elisa teszt.”

Dr. James Schaller

A következő betegek a Lyme Betegek Oldala-nak küldték el esetleírásaikat a Facebookon:

„Szia! Én ilyen eset voltam. Egy negatív ELISA és két negatív Western blot készült a gyógyszerkúrák előtt. A tüneteim alapján egyértelműen lyme kórt diagnosztizáltak, ezért gyógyszerkúrába kezdtem. A második gyógyszerkúrám után lett pozitív az Igg-m a Western bloton (bár az Igm az akkor is negatív). Ha így is megfelelő az esetem, nyugodtan tedd közzé.”

 

„Szia! Szóval. 38 évvel ezelőtt volt bennem a kullancs. 13 éves voltam. 17 évesen a szegedi klinikán vizsgáltak, mert nem tudtam ülni, állni csak feküdni. Fájt az egész jobb oldalam. Addigra már volt 2 agyhártya gyulladás gyanum, kórházi kezeléssel Szentesen. Az évek alatt voltam köszvényes, depressziós, nyaki gerincsérv, gyakran rettentő fáradt. Karomat nem tudtam emelni fél évig. A térdeim nagyon fájtak és a derekamba is kaptam szurikat olykor mert nem mozdult. 14 éve Gödöllőre költöztünk. 8 éve itt is összeszedtem egy kullancsot. 4 éve a kezemen granuloma anulare lett, akkor a bőrgyógyász autoimmun betegnek titulált. Mondta, vizsgáltassam ki magam, persze nem küldött sehova. Alig bírtam járni mert a sarkam is begyulladt. De dolgoztam tovább. Patikalátogató voltam. Aztán 2014 februárjában nem tudtam felkelni egy reggel. Előző héten már vizsgált egy orvos fehér széklettel. Mikor visszavitt a férjem Hozzá, akkor mondta, hogy tuti Lymos vagyok és elküldött Esztó doktornőhöz. Az év márciusában volt az első kúrám. Áprilisban vették le a vért, mert nagyon köhögtem és a háziorvos által felírt antibiót beszedtem és mondta doktornő, hogy nem baj, vegyük le a vért. A második vérvételem következő év január, a 3. Kör után történt. Most a 7. Jön, mert babesiosis is fenn áll a tünetek alapján. Tavaly novemberben elájultam itthon és szétvertem mindenemet, kórház. Azóta táppénz, most járt le, hétfőn megyek a leszázalékoló bizottság elé. Ha egyáltalán elhiszik, hogy van ilyen összetett betegség. Hát, ennyi. Küldök fotót. Ja, az újaim olykor reggelente görcsben, ami igen fájdalmas. És a talpam is, ami miatt nehezen járok. Stb.stb.stb. �

Leletek:

2014.04.01.  WesternBlot teszt – IgM és IgG negatív (IgM és IgG P41 pipa)

2015.01.30. WesternBlot teszt – IgM negatív, IgG pozitív (IgM nincs pipa, IgG P41 és IgG OspC Spielmanii pipa)”

 

„Nekem tünetek alapján a kezelőorvos 100%-ra diagnosztizálta a lyme-kórt, és ez alapján kétféle gyógyszerből álló kúrát indított. A WB teszt negatív volt, csak IgG P41-nél volt pipa. Ezt követően több kezelés után két éven belül a teszt kétszer került ismétlésre, mindkétszer negatív eredményt adott. (IgG P41 volt csak pozitív). Két év után már nem is mentem teszteltetni, mert úgy voltam vele, hogy minek. Négy év kezelés után javasolta a kezelőorvos az ismételt WB tesztet, hogy nézzük meg mit mutat, ezúttal már IgG enyhén pozitív (OspC mind a négy altörzsre pipa), IgM negatív lett az eredmény. Nálam csak hosszas kezelések hatására indult meg az ellenanyagtermelés. Viszont herxheimer reakció minden kúra alatt jelentkezett, hol enyhébben, de inkább erősen, gyakran hőemelkedéssel együtt.”

 

 

komment
2018. június 29. 16:21 - Nika13

Lyme-kór homeopátiás kezelése

Személyes véleményem szerint inkább kiegészítő terápiaként alkalmazható, és nem a gyógyszeres kezelés helyett:

Borrelia nozóda C 200-as minden harmadik nap egy adag (3 golyócska/csepp vízben oldva), minimum 7 adag (három héten át), a betegség súlyossága szerint egészen 21 adagig (minden harmadik nap szerinti ritmusban). Ezen felül mindig az egyénre szabott homeopátis (alkati) szert kell adni, e nélkül nem lehet gyógyulást elérni. Ezt az egyéni szert (alkati szer) LM potenciában a legjobb adni (Q potencia) naponta egy adagot, hosszabb időn keresztül (hónapok) kell adni. Tapasztalataim szerint nem szabad LM 60-as potenciánál kisebbel kezdeni, majd fel lehet emelni LM 180-as potenciáig, néha egészen LM 240-ig. Különösen a reumatikus megjelenési formáknál bizonyult hatásosnak a mellette párhuzamosan felírt Acidum fomicicum C 12-cc30 / vagy LM 6-os potenciában egy-max. három héten keresztül (napi bevétellel). Hosszan fennálló, vagyis krónikus betegségek esetében a fenti szerekhez még hozzáadják gyakran a Syphilinum-ot, Tuberculinum bovinum-ot vagy Carcinosinum-ot is.

Hp Rocco Kirch
Berlin, Februar 2003

http://www.rocco-kirch.de/texte-zur-homoopathie/borreliose-zeckenstiche/

 

A köv. cégtől lehet borrelia nozódát rendelni, injekciózható változatban is.
D12, D30, D200 potenciákat árulnak. 10 ampulla van egy csomagban.

STAUFEN-PHARMA GmbH & Co. KG
73033 Göppingen
Bahnhofstr. 35
73011 Göppingen
Postfach 1143

Internet-Adresse
http://www.staufen-pharma.de
E-Mail-Adresse
info@staufen-pharma.de
bestellung@staufen-pharma.de

Itt a rendelhető termékek listája:
http://www.staufen-pharma.de/…/HOM-OPATHIE-Lieferverzeichni…

 

Borrelia – Nosode C 200 jeden 3. Tag 1 Gabe (3 Globuli / Tropfen auf etwas Wasser), mindestens 7 Gaben (über 3 Wochen), je nach Schwere der Erkrankung auch bis zu 21 Gaben (im gleichen 3 – Tage – Rhythmus). Zusätzlich immer das individuell angezeigte homöopathische Mittel, ohne welches eine Heilung nicht erfolgen kann. Dieses individuell angezeigte Mittel wird am günstigsten als LM – Potenz (Q – Potenz) täglich 1 Gabe, über einen längeren Zeitraum (Monate) gegeben. Nach meiner Erfahrung sollte nicht unter einer Potenzstufe von LM 60 begonnen werden (Gefahr unnötiger Verschlimmerung der Symptomatik), aufsteigend bis zu etwa einer LM 180, selten bis zu LM 240. Besonders bei rheumatischen Erscheinungsformen bewährte sich die parallele Verordnung von Acidum formicicum C 12 – C 30 / LM 6 über 1 – max. 3 Wochen (tägliche Einnahme). Deutlich zeigte sich bisher, dass Arsenicum album und Natrium muriaticum, in einigem Abstand gefolgt von Lachesis und Phosphorus, wesentlich häufiger angezeigt waren als andere Mittel. Miasmatisch (Bereich der eigentlichen chronischen Siechtümer) waren oft interkurrente Gaben von Syphilinum, Tuberculinum bovinum oder Carcinosinum notwendig.“

Hp Rocco Kirch
Berlin, Februar 2003

http://www.rocco-kirch.de/texte-zur-homoopathie/borreliose-zeckenstiche/

komment
2018. június 29. 16:14 - Nika13

Leírtási sorrend lyme-kór kezelés esetén

Lyme kisokos

Ezt a kezelési protokollt és leírtási sorrendet egy olyan lyme betegtől kaptam, akit egy román orvos kezel német protokoll alapján. Kiegészítésként még annyit füznék hozzá, hogy Dr. Klinghardt az egész lyme kezelést kizárólag parazita írtással kezdi, tehát hónapokig csak és kizárólag parazitákat írt a betegben egy általa összeállított gyógyszerkeverékkel.

Tehát akkor:

Leírtási sorrend – német protokoll alapján:

1.Babézia+paraziták+immunerősítés 3 hétig (fehérüröm, artemisia)

Immunerősítésre: Napi 2000 mg C vitamin, kurkuma, echinancea, ganoderma, cistus incanus tea, Goldenseal root tabletta, Cat,s Clow tabletta. Babéziára és parazitára: plusz meg egy parazitaellenes kapszula, és a fehér üröm.

Babéziára gyógyszeres kezelés: Malarone

 

2.Vírusírtás+immunerősítés tovább (vírusszerológia+bemérés)

Vírusok kezelése gyógyszerrel: Izoprinozin, aciclovir

 

3.Társfertőzések vizsgálata (clamydia, mycoplasma stb) – antibiotikumos kúrák. Előbb bartonella, majd lyme kezelés.

+Candida kezelése, nehézfém kivezetés, HPU/KPU kezelése

Társfertőzések diagnosztikája

Társfertőzések diagnosztikája betegtapasztalat alapján (Elispot hiányában babézia, bartonella esetében) Németországban:

http://www.deutsches-chroniker-labor.de/en/

ArminLabsnál már elérhető babézia, bartonella és mycoplasma Elispot vizsgálat.

Vagy Magyarországon időszakosan Dr. Bozsik Béla végez sötétlátóteres vizsgálatot borreliára és társfertőzéseire.

Kullancs bevizsgálása:

Magyarországon Istenhegyi Géndiagnosztikán lyme-kór irányában (patikában kapható hozzá beküldőszett).

Németországban borrelia, babézia, anaplazma, agyhártyagyulladás, Rickettsia irányában kullancsból – http://www.medivere.de/shop/Zecken/Zecken-Test.html    

Ez utóbbinak kiküldésével kapcsolatosan érdemes felvenni a kapcsolatot a medivere.de laborral írásban.

 

komment
2018. június 29. 16:06 - Nika13

Lehetséges keresztreakciók borrelia b. WesternBlot vizsgálat esetén

Angol nyelvü lyme-kórral kapcsolatos anyagból lett kimásolva, hogy milyen fertőzések adhatnak tévesen álpozitív reakciót:

Keresztreakciók: B. burgdorferi cross-reactions:

kDa
18: C. pneumonia
23-25: B. Hermsi, leptospirosis (band 25), Yersina, C. pneumonia (band 25)
35: Yersina, C. pneumonia
39: B. Hermsi
41: S. pallidum, L. interrogans, Yesirna, potentially all spirochetes
60: S. pallidum, E. coli, Bartonella, Staphylococcus, M tuberculosis, E. coli
70: HGE

Proteins that could be close enough possibly to get confused, if test or interpretation is sloppy:

kDa
18: S. pallidum (17 kDa)
30: C. pneumonia (29 kDa)
31: L. interrogans (32 kDa)
34: B. Hermsi (35 kDa)
41: C. pneumonia (40 kDa)
45: T. pallidum (47 kDa),
66: M. tuberculosis, E. coli (65 kDa)

komment
2018. június 29. 15:59 - Nika13

Krónikus Chlamydia pneumonie kezelése

Ezt még anno egy lyme csoportban találtam, és bár nem szokásom feltenni bizonytalan forrásból származó anyagokat, ez elég jónak tünik, vlsz valamelyik amerikai ILADS elvek alapján kezelő lyme orvos protokollja lehet. Eléggé úgy tünik, hogy google fordítóval lett fordítva.

Chlamydia pn.-szindróma, amely jellemzi a következő tünetegyüttes:

-Fájdalom több ízület, főleg a kis, és ezen kívül egy vagy több, különösen nagy terhelés (például a térd, váll, jobb csukló, csípő). A sima ízületek mitbefallen a nyaki és ágyéki gerinc;
-Szárazság a nyálkahártyák, a száj, az orr, a szemek, viszketés a fül, irritáció a húgyutak és a végbél;
--Égő szemek, homályos látás, látásvesztés;
--Előfordulása egyéni viszkető, hámló bőrkiütés;
-Irritáló a légúti (különösen gége) és a hörgők krónikus gyulladás ezen a területen, elzáródása a hörgők, a téves megítélés, mint az allergia,
-Fájdalom a petefészkek és a méh a nők menstruációs súlyosbodása, majd az esemény akut húgyhólyag irritáció vagy sokk-szerű körülmények között;
-"Burning" a gyomor területe (néha tompa fájdalom), puffadás, rossz közérzet, a "hasa"
-Előfordulása "szív csípések" fájdalom a szívében, extra ütés a szív;
-Erős, néha leküzdhetetlen fáradtság vagy álmosság (például szubakut encephalitis) és egyidejű nyomás erős nyaki izomgörcs a nyaki gerinc;
-Fájdalom az inak, a gyakori lokalizáció: felkar, sarok (Achilles-ín), talp;
-Fájdalom több foga.

 

David Wheldon a feleségét ezzel a módszerrel "hozta ki "a kerekesszékből. Doxycycline 100mg naponta, sok vízzel.
Ha ezt jól tolerálj a szervezet,
Azithromycin 250mg-ot kell hozzávenni heti háromszor (alternatíva Roxithromycin, 150mg napi kétszer).
Ha mindkét gyógyszert jól fogadja a szervezet, akkor a Doxycycline-t fel kell emelni napi 200 mg-ra.
2-3 hónappal a kezelés elkezdése után 3-heti kúrákban Metronidazole kerül bevezetésre.
Az első ciklusban csak az első nap kapjon a beteg Metronidazole-t. Ha jól reagál rá, akkor minden ciklusban 5-re felemelhető a napok száma (amikor szedi a szert).
Ez a fokozatos illetve szakaszos alkalmazása a szernek azért van, hogy hozzá tudjon szokni a szervezet. Ha jól tolerálja a szert hosszabb ciklusokban is, akkor lehet úgy is szedni. Ebben az esetben az adagolás: 400 mg 3szor egy nap.
N-acetyl cysteine (NAC) 600mg naponta - 1200 mg kétszer egy nap. (folyamatos szedés).
(Eleinte 600 mg-mal kell kezdeni, ha jól reagál rá a szervezet, emelni lehet az adagot.)
(...sok sok magyarázat, hogy miért jó ez...)

Ajánlott táplálékkiegészítők:
Vitamin C 1G naponta
E 800iu naponta
Omega 3 fish oil naponta
Evening primrose oil 1G naponta
Acetyl L-Carnitine 500mg naponta
Alpha Lipoic acid 150mg naponta
Ubiquinone (Coenzyme Q10) 200mg naponta
Selenium 200 micrograms naponta.

komment
2018. január 10. 22:41 - Nika13

Egy korábbi írás 2017-ből

Lyme-kór és autizmus

Egy korábbi, még 2017-es összefoglalóm lyme-kór és autizmus témában:

A HIV vírus felfedezéséért orvosi Nobel díjjal jutalmazott Dr. Luc Montagnier jelenleg a krónikus fertőzések és autizmus kapcsolatát kutatja, többek között a lyme-kórral is foglalkozik. A következő riportban az autizmus és a lyme-kór lehetséges összefüggéseiről beszél:

A krónikus betegségek nem csak az idősebb embereket érinthetik, hanem pl. gyerekeket is, ilyen például az autizmus. Az elmúlt húsz évben Franciaországban (is) gyorsan emelkedett az autista gyerekek száma és szinte már járványszerü méreteket öltött ez az állapot/betegség. Természetesen rengeteg lehetőség felmerült ennek az okaként, ő és kutatócsoportja azonban úgy gondolja, hogy a fertőzést, mint ennek okát komolyan kell venni. Nagyon gyakran baktériumok nyomait fedezik fel ezeknek a gyerekeknek a vérében. Ha ezeket a lappangó fertőzéseket hosszú távú antibiotikummal kezelik, akkor ezeknek a gyerekeknek több, mint fele meggyógyul. A riporter kéri Dr. Montagniert, hogy beszéljen a borrelia baktériumról. A kutató szerint a probléma az ezzel a baktériummal, hogy krónikus állapotot és betegséget tud okozni. Gyakran krónikussá válik, ami igen súlyosan érinti az izületeket. A neuroborreliozis, mely a betegség egy változata, az agyat érinti, pszichiátriai kórképeket is létrehozhat. Ezért ez egy olyan betegség, melyet nagyon komolyan kell venni, de sajnos ellentmondások vannak arról, hogy a betegségnek létezik-e krónikus változata. Mivel ők számos betegük vérében a baktérium nyomát megtalálják, ezért ő úgy gondolja létezik a krónikus verzió. Mivel ez egy krónikus és hosszú lefolyású betegség, ezért kezelni is hosszan kell. A lyme-kórt a baktériumok egy csoportja okozza (megjegyzés: jelenleg már MSIDS-nek nevezik talán szisztémás fertőző betegség szindróma-ként lehet fordítani), hiszen egy kullancs akár harminc féle baktériumot is hordozhat magában,  tehát ezen baktériumok összessége okozza a lyme-kórt/az ahhoz hasonló kórképet (tehát most már MSIDS-t) és nem csak a borrelia. Az autista gyerekek egy kisebb részének szervezetéből kimutatják ezt a baktériumot, ugyanakkor a borrelia súlyos idegrendszeri tüneteket is tud okozni, mint pl. az epilepszia. Ezen esetben ugyanúgy hosszú távú antibiotikus kezelésben kell részesíteni ezeket a gyerekeket. A probléma azonban az, hogy ezt a betegséget sok orvos alábecsüli, és ráadásul a vizsgálatára használt szerológiai tesztek igen gyakran nem megbízhatóak. Ezért ő és kutatócsoportja a molekuláris teszteket részesítik előnyben, az úgynevezett PCR módszert, melyek a baktérium DNA nyomait vizsgálják a vérben. Majd a kutatási támogatásokról kérdezi a riporter. A kutató elismeri hogy nincs anyagi támogatás a kutatásokra, és ez a betegség nem francia probléma, hanem világszintü. A lyme az egész világon megtalálható, és bár nem akarja az AIDS-hez hasonlítani, de véleménye szerint mégis majdnem olyan mint az. A borrelia baktérium a szifilisz baktérium közeli rokona, ugyanabba a baktériumcsaládba tartoznak a spirochéták közé. A szifilisz mára egy ritka betegséggé vált, de a helyét átvette a lyme-kór. Szerinte szexuális úton nem terjed (ez vita tárgyát képezi a szakemberek között a mai napig), de kullancsok által és anyáról gyerekre igen, és talán vannak más fertőződési lehetőségek is (pl. vértranszfúzió). Majd az USA-ra terelődik a szó, miszerint ott már többet beszélnek erről a betegségről, mert sok érintett szülő van (autizmus, lyme), de gazdasági okokból ott is rengeteg ellentmondás övezi a témát. Mivel az USA-ban magánbiztosítók vannak (ez nemrég megváltozott és már van állami biztosítás, de ez a jövőben újra változhat) ezért a biztosítók minden egyes esetet megkérdőjeleznek, miszerint a betegséget (bármi is a diagnózis) valóban egy baktérium okozza-e? Beazonosítható-e a baktérium egy krónikus fertőzésben? Van az orvosoknak és biztosítótársaságoknak egy olyan csoportja,  akik nem egyeznek bele a kezelés kifizetésébe, mivel a baktériumot nem találják meg. Az antibiotikus kezelést nem fogja fizetni a biztosító, mivel nem mutatták ki a krónikus betegséget kiváltó baktériumot. A lyme-ot illető kutatásaikra vonatkozóan elmondta, hogy nagyon pontos tesztjeik vannak. Vannak olyan baktériumok, melyek szintén a lyme-kór tüneteit okozzák, de ezen esetekben nem találják meg a vérben a borreliát. Ezek nagy valószinüséggel sejten belül elhelyezkedő baktériumok, melyek ugyanilyen betegséget hoznak létre. A megelőzés fontosságát szeretné hangsúlyozni, mivel szerinte jelenleg nagyon kevés pénzt költenek kutatásra és megelőzésre. Szerinte a kutatási pénzalapok felét megelőzésre kellene fordítani. A klinikai vizsgálatok nagyon drágák és a teszteket is validálni kell, valamint szükség van az orvosok gondolkodásának megváltoztatására is, hogy nyitottabbak legyenek a megelőzésre mint a kezelésre (melyet rengeteg recept felírásával tesznek meg). Gyakrabban kellene tesztelni a vírusokat és baktériumokat, mivel a kor előrehaladtával az immunrendszer teljesítménye csökken. A politikusoknak is meg kellene változtatniuk a gondolkodásmódjukat, mert bár a kutatások és tesztek fejlesztése drága, de hosszú távon jobban megtérül, mint a betegségek kezelése.

A videó francia nyelvü, angol felirattal:

 

 

Címkék: lyme-kór
komment
2018. január 10. 22:36 - Nika13

Üdvözöllek blogomon!

Kedves Látogató!

10 éves krónikus betegségeim tapasztalatát kívánom megosztani ezen a blogon, de nem csak betegségről lesz szó, hanem zenéről, filmekről, felnőtt színezésről és minden másról is ami picit is érdekes lehet.....

Ha valamilyen észrevételed van, akkor azt itt jelezheted: lymebeteg@gmail.com

 

komment
süti beállítások módosítása