2020. szeptember 23. 17:03 - Nika13

Újdonság: Fágterápia lyme-kórra

A bakterifogágok a baktériumokat fertőzni képes vírusok, gyakran röviden csak fágoknak hívjuk őket. A Szovjetunióban és Kelet-Európában már hatvan éve próbálkoznak gyógyítási célra felhasználni őket az antibiotikumok melletti alternatívaként. A nyugati orvoslás csak 2009 óta folytat klinikai kísérleteket fágokkal, főként az antibiotikum rezisztens baktériumokkal szemben nyújthat megoldást.

pic-phage-therapy.jpg

Az új kezelés neve angolul Induced Native Phage Therapy vagyis rövidítve INPT. Ez egy újfajta eljárás, a fágok parazitaként kapcsolódnak a baktériumra, de ez esetben nem kívülről juttatják be ezeket, hanem már a (általában) kullancscsípéssel a szervezetbe jutott fágokat aktiválják. Minden baktériumnak megvan a maga fágja, ami még a baktériummal együtt a szervezetbe jutott korábban. A fágok képesek lesznek célba venni és elpusztítani a megcélzott baktériumot, adott esetben a borreliát, ez az új eljárás lényege röviden. Az aktivizált fágok miután a célpont baktériumot megsemmisítették, rá három nappal elpusztulnak. Az eljárás csak gyenge herxheimer reakciókat okoz, a fágok két hét alatt képesek elpusztítani a borreliákat és nem keletkeznek toxinok, mint pl. az antibiotikumos kezelés során. A kezelés 2-5 nap alatt kifejti hatását, amit később több körös PCR alapú teszteléssel ellenőriznek. Tehát nincs mellékhatás, a barátságos (bél)flórát nem bántja, gyenge herxheimer reakciókat okoz, képes átlépni a vér-agy gáton is, és a borrelia különféle altörzsei megcélozhatóak vele. Bár a kezelés képes a borrelia teljes kiírtására, az évek vagy sokszor évtizedek alatt a szervezetben okozott károkat már nem tudja helyreállítani, ezért a betegeknél lehetnek maradványtünetek.

Az INPT-t a Biologix Center for Optimum Health fejlesztette ki és alkalmazza, és a lyme-on kívül a társfertőzésekre, candidára és parazitákra is alkalmazható, de egyelőre a kontroll tesztelés (miszerint sikerült-e megszabadulni a borreliától) csak a lyme törzsekre elérhető. A program két hétig tart és pénzügyi támogatás is igénybe vehető krónikus betegek számára.

Az eredeti cikket David A. Jernigan írta, és itt található:

https://biologixcenter.com/inpt-phage-therapy/new-lyme-phage-treatment-appears-to-eliminate-borrelia-in-two-weeks/

 

komment
süti beállítások módosítása